A Pap

A pap lélekszerepét játszó egyén vágyakozik a magasságra, a jóságra és a tisztaságra. 

A természetfeletti földi képviselőjének tartja magát. 

Arra törekszik, hogy minden olyasmivel kapcsolatba kerüljön, ami a mindennapin, 

emberin, földin túlin területekre utal. 

Keresi az igazságot, és mindenütt egy átfogó egészhez tartozást érzékel. 

 Zavarosság és érthetőség, hazugság és igazság, a magasság felé törekvés és az evilágiságba való belebonyolódás jellemzik ezt a lélekszerepet.

A papok a nélkül tudnak segíteni, hogy személyesen belekeverednének a dologba. 

Könyörületet gyakorolnak, ha sikerül enyhíteni az önmagukkal és a világgal szemben támasztott

 elvárásaik szigorán. 

Gyakran elégedetlenek saját emberi gyarlóságuk miatt. 

Ezért fontos tudnia a papnak, hogy a nagy egész minden pillanatban elégedett vele. 

Az emberi testbe költözött papi lélek arra törekszik, hogy vigasztaljon, felemeljen és könyörületet nyújtson. Ténykedésével a nyugalom, csend és megbocsátás szféráit termeti meg a világban.

 Egy magasabb rendbe vetett hite révén biztonságot érez és nyújt. 

Nem meri vállalni, hogy másoknak vigaszt nyújtson, 

mivel az önmagában való hit vigaszát magának sem adja meg. 

A királyok az emberi közösségen belül a természetes irányítási hajlamot képviselik.

 Ennek alapja feltűnő hajlandóságuk a felelősség viselésére és felelősséggel járó feladatok vállalására. Nemcsak a magánszférájukért és közvetlen környezetükért, hanem különös mértékben alkalmasak nagyobb embercsoportokról való gondoskodásra is.