A nőiesség a spirituális fejlődésben

 

Az istenség női oldala

A művelt ember - bármelyik vallásba is tartozott - mindig tudta, hogy csak egy Isten van. De azzal is tisztában volt, hogy ez az Egy-Isten sokféle módon nyilatkozik meg, és éppen annyira női, mint férfi testen át, vagyis az életnek éppolyan teljességében az úgynevezett negatív oldalon, mint a pozitívon. És ahogy sok a megnyilatkozása a férfi-oldalnak, sokféleképpen nyilvánul meg a női is. Ezért van a régebbi idők vallásaiban sok isten és sok istennő, mert mindegyik egy-egy isteni arcvonást képvisel.
Elképzelésünk az istenségről magában foglalja mindazt, ami mind a két nem jellegzetes, legjobb tulajdonsága. Isten, akiben minden benne van, nem lehet kizárólag férfi vagy nő-arcú.
A tökéletes istenségben előttünk áll mindaz, ami az emberi jellemben a legszebb, és ez a jellem kétfajta arculata. Az egyik, amit a férfival társítunk: az erő, szilárdság, bölcsesség, a tudományos irányultság, valamint a romboló erő (amit a hinduk Sivája képvisel). A másik, amit főképp női tulajdonságnak ismerünk, és a női oldalhoz számítunk: a szeretet, szépség, harmónia, gyöngédség.
Ezek az erények egyaránt letükröződnek ránk az istenségből. Természetes, hogy az ember mindig elválasztotta a két fő megnyilvánulást, és úgy gondolta el őt, mint az isteni Atyát és Anyát. Minden nagy vallás megmutatta az istenség e kettős oldalát, majdnem egészen napjainkig. Ezért voltak nemcsak isteneik, hanem istennőik is a vallásoknak. Indiában Parvati, Lakshmi, Sarasvati. A görögöknél Hera, Aphrodite, Demeter, Pallas Athene. Egyiptomban Izisz és Nephthys. Kínában Kwan-yin, Rómában Júnó, Vénusz, Minerva, Ceresz, Diana, más vallásban Asztarté (Isztár). Izisz képmásai pedig, amelyeken ölében tartja a gyermek Hóruszt, egészen olyanok, mint a Szűz, karján a gyermek Jézussal.

 

 Forrás ~ Internet