Oldalak



KARMA TÖRVÉNYEI
 
Életeken át

A keleti felfogás szerint, a karma eltéphetetlen kötelék. Ha valaki valamit elkövetett, azaz a világba vetette cselekedetei magját, az szükségszerűen visszaszáll a fejére. Akkor is, ha cselekedeteivel a túlvilágon kell elszámolni, vagy akkor is, ha új testet kell öltenie. A hinduizmus szerint minden ember születése karmikus hatások befolyása alatt áll, hogy valaki nőnek vagy férfinak, szegénynek vagy gazdagnak, szépnek vagy csúnyának születik, a karma törvénye szerint alakul. A születés nem a véletlen műve, hanem nagyon pontosan kiszámított kozmikus pillanat, amelyet a cselekedetek és azok kikerülhetetlen következményei határoznak meg. A világrajövetel kérdésében nincs igazságtalanság, mint ahogy praktikus értelemben vett egyenlőség sincs: mindenki más esélyeket kap, attól függően milyen adottságokkal, hová és milyen családba születik.


Ezzel együtt a karma törvénye, egyfajta személytelen igazságtévő erőként azt is garantálja, hogy mindenki pontosan azt kapja, ami érdemei szerint neki adatik. Senki, de senki nem kaphat az élettől sem többet, sem kevesebbet, mint amiért megdolgozott. Amikor valaki úgy érzi, az életből kevesebb jut neki, mint amit megérdemelne, a karma tanítása szerint korábbi cselekedetei következményeit törleszti ezzel. A hindu felfogás szerint, akár előző születéseink negatív hatásait. Hiszen gyakran esik meg, hogy hiába keressük ebben az életben a kiváltó okokat, azok más életekben keresendők.