A TUDATOSSÁG HÉT SZINTJE
A korona csakrához tartozó lecke: élj a jelenben!
A hetedik csakra energiái ösztönöznek bennünket arra, hogy a transzcendessel való bensőséges kapcsolatra törekedjünk mindenben, amit teszünk. Előre bocsátom, a személyes spirituális kapcsolat keresése legmélyebb lényegünkig megráz bennünket. A krízis általában azzal kezdődik, hogy az ember tudatára ébred az élet értelmével és céljával kapcsolatban felmerülő valamiféle hiánynak, melyet nem lehet az élet külsőleges alkotóelemeinek, mint lakás, autó, értéktárgyak biztosításával betölteni. Aztán jön a félelem az öregségtől, az elhagyatottságtól, mintha kezdené elveszíteni az ember a kapcsolatot én-tudatával, önazonosságával. “Már nem vagyok biztos benne, ki vagyok, és mit akarok az élettől!” Aztán a harmadik szimptóma, amikor az odaadásra irányuló vágyunk önmagunknál valami nagyobb dolognak képes átadni magát.
Amikor már nem állítjuk, hogy mindenre agyból, azonnal tudunk megoldást, hanem észrevesszük, hogy jönnek - véletlenek formájában - választási lehetőségek. Egyszeriben a csodák és a remény forrásával kerülünk összeköttetésbe, mert tudatos elménk összekapcsolódik a tudattalan, isteni örök énükkel, ami pedig egyfajta isteni jelenléttel hoz kapcsolatba bennünket. Így elménk megszabadul lassanként életerőnket gúzsba kötő félelmeitől, hiedelmeitől, illúzióitól. Így ezek nem fogják befolyásolni döntéseinket, figyelmünket.
A hetedik csakra energiái ösztönöznek bennünket arra, hogy a transzcendessel való bensőséges kapcsolatra törekedjünk mindenben, amit teszünk. Előre bocsátom, a személyes spirituális kapcsolat keresése legmélyebb lényegünkig megráz bennünket. A krízis általában azzal kezdődik, hogy az ember tudatára ébred az élet értelmével és céljával kapcsolatban felmerülő valamiféle hiánynak, melyet nem lehet az élet külsőleges alkotóelemeinek, mint lakás, autó, értéktárgyak biztosításával betölteni. Aztán jön a félelem az öregségtől, az elhagyatottságtól, mintha kezdené elveszíteni az ember a kapcsolatot én-tudatával, önazonosságával. “Már nem vagyok biztos benne, ki vagyok, és mit akarok az élettől!” Aztán a harmadik szimptóma, amikor az odaadásra irányuló vágyunk önmagunknál valami nagyobb dolognak képes átadni magát.
Amikor már nem állítjuk, hogy mindenre agyból, azonnal tudunk megoldást, hanem észrevesszük, hogy jönnek - véletlenek formájában - választási lehetőségek. Egyszeriben a csodák és a remény forrásával kerülünk összeköttetésbe, mert tudatos elménk összekapcsolódik a tudattalan, isteni örök énükkel, ami pedig egyfajta isteni jelenléttel hoz kapcsolatba bennünket. Így elménk megszabadul lassanként életerőnket gúzsba kötő félelmeitől, hiedelmeitől, illúzióitól. Így ezek nem fogják befolyásolni döntéseinket, figyelmünket.
